Húsz szerencsés ügyfél tekinthetett be a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárának mindennapjaiba egy exkluzív, vezetett látogatás keretében, a Duna Autó szervezésében.
Múlt pénteken különleges élményben volt részük a Duna Autó Suzuki márkakereskedés meghívott ügyfeleinek: a kereskedés szervezésében húsz fő látogathatta meg a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárát, amely a Suzuki Motor Corporation egyetlen európai üzeme, és egyben Japán és India után a vállalat harmadik legnagyobb gyártóbázisa.
A látogatás szakképzett idegenvezetőkkel zajlott, akik részletes tájékoztatást nyújtottak a gyár működéséről, történetéről és az itt zajló gyártási folyamatokról. A résztvevők betekintést nyerhettek a présüzem, a festőüzem és az összeszerelési csarnok munkájába egyaránt – vagyis teljes egészében végigkövethetővé vált az az út, amelyet egy-egy Suzuki a nyers acéllemezektől a kész autóig megtesz.
A biztonság mindvégig prioritás volt: a vendégeknek a gyárba lépés előtt kötelező védőfelszerelést – köztük láthatósági mellényt és védőszemüveget – kellett felvenni, összhangban a gyár szigorú üzemi előírásaival.
A program kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy az ügyfelek közelről megismerjék azt a gondosságot és precizitást, amellyel az általuk vezetett Suzuki modellek – jelenleg a Vitara és az S-Cross – elkészülnek. Az esztergomi gyárból összesen több mint 4 millió autó gördült már le a gyártósorról, és a jármű kevesebb mint két perc alatt készül el a modern, nagyrészt robotizált üzemben.

14 év után ismét garanciális auditot tartott a Renault, amelyen budapesti és szegedi szervizünk is kiemelkedően teljesített! Az ellenőrzés megerősítette munkánk magas színvonalát. A részletekről Agócs Zoltán szervizvezetőnk számolt be.
Belső ajánlási programunknak köszönhetően két új kollégával bővültünk! Takáts Orsolya Jakab Gábor, Berecz Tamás pedig Tóth Renáta ajánlására csatlakozott hozzánk. Köszönjük a segítséget, és ne feledjétek: továbbra is várjuk az ajánlásaitokat!
Az International Business School diákjait láttuk vendégül, akik cégbemutatón és telephelybejáráson keresztül ismerkedtek meg a Duna Autó működésével. Márkakereskedéseinkben és szervizeinkben testközelből fedezhették fel az autóipar mindennapjait.
A Honda a Japan Mobility Show Bizweek és a CEATEC 2026 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit: menet közbeni vezeték nélküli töltést, MI-alapú közlekedésbiztonsági megoldást, távolról vezérelhető robotot és virtuális utazási élményt.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!