Az eligazítást követően a vendégek a kiosztott járművekből és saját autójukból álló konvojjal elindultak elsődleges úticéljuk, az esztergomi Suzuki gyár felé. A gyárlátogatás rövid regisztrációja utáni első állomás a sajtoló részleg volt. Itt a m eghívottak megcsodálhatták, hogy milyen szervezettséggel és precizitással készülnek az új modellek, vagy akár saját Suzuki járműveik karosszériaelemei.
A látogatók ezt követően a hegesztő blokkot tekintették meg, ahol a sajtoló divízióhoz hasonlóan szintén viszonylag kevés humán erőforrás dolgozik, ugyanakkor mindkét esetben megkérdőjelezhetetlen létjogosultsággal bírnak az emberi kezek. Ebben az épületben állnak össze a járművek nyers karosszériája, a sziluettekből már fel is lehet ismerni a Vitara és S-Cross modelleket.
Később a vizit utolsó pontja következett, az összeszerelő szekció, ahol a folyamatok végén kész autók gurulnak le a futószalagról. Ebben a fázisban a robotika szerepe a korábbiakhoz képest alacsonyabb, ugyanakkor szükséges. Mindenkit lenyűgözött, hogy milyen fejlett, szervezett összhang képes létrejönni ember és gép közt, mialatt a részegységek és folyamatok óramű pontossággal váltakoznak. Egy ilyen szinten gépesített gyár működése rendkívül komplex és a munkafolyamatok időrendbeli elvégzése komoly kihívást jelent, ugyanis, ha egy folyamat megáll, akkor szinte az egész gyártási folyamat is megtorpan. A fényezéssel kapcsolatos részlegebe tilos a bejárás a mikro szennyeződések, por és más, a gyártást befolyásoló behatások miatt, így ez a megálló kimaradt.
A gyárlátogatást követően Duna Autó munkatársai ebéddel készültek a vendégeknek, majd fakultatív programok következtek. A résztvevők olyan előre szervezett aktivitások közül választhattak, mint a motorcsónakozás, tárlatvezetés az Esztergomi Bazilikában, vagy a Suzuki Arénában megtartott kézilabdamérkőzés.
A tartalmas nap során mindössze az időjárás bizonyult kissé borúsnak, a társaság hangulata semmiképp. A Duna Autó mindig az ügyfélelégedettséget helyezi előtérbe, amiben a szervezők most sem szenvedtek hiányt, megannyi jelenlévő küldött számukra kedves köszönőlevelet, pozitív üzeneteket.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!