Nem mindennapi vendégeket köszönthettünk a Duna Autónál: a budapesti Színes Világ Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (ismertebb nevén a Zápor utcai iskola) második osztályos tanulói látogattak el hozzánk egy tanulmányi kirándulás keretében. Az iskola a III. kerületben működik, és kéttannyelvű oktatásával, valamint sokszínű közösségi programjaival biztosít inspiráló környezetet diákjai számára.
A kirándulás különlegessége, hogy a gyerekek egy iskolai rendezvény tomboláján nyerték meg ezt a lehetőséget, amelyet a Duna Autó ajánlott fel.

A látogatás során a kisdiákok betekintést nyerhettek az autókereskedés és a szervizek mindennapjaiba, megismerkedhettek több márkával, sőt néhány autóba be is ülhettek. A kíváncsi kérdésekből és a mosolygós arcokból egyértelműen látszott, hogy nagy élményt jelentett számukra a látogatás.
Öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk ehhez a különleges naphoz, és reméljük, hogy sokak számára maradandó emlék marad a Duna Autónál tett kirándulás.
14 év után ismét garanciális auditot tartott a Renault, amelyen budapesti és szegedi szervizünk is kiemelkedően teljesített! Az ellenőrzés megerősítette munkánk magas színvonalát. A részletekről Agócs Zoltán szervizvezetőnk számolt be.
Belső ajánlási programunknak köszönhetően két új kollégával bővültünk! Takáts Orsolya Jakab Gábor, Berecz Tamás pedig Tóth Renáta ajánlására csatlakozott hozzánk. Köszönjük a segítséget, és ne feledjétek: továbbra is várjuk az ajánlásaitokat!
Az International Business School diákjait láttuk vendégül, akik cégbemutatón és telephelybejáráson keresztül ismerkedtek meg a Duna Autó működésével. Márkakereskedéseinkben és szervizeinkben testközelből fedezhették fel az autóipar mindennapjait.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!