Az új Nissan Leaf koncepcióváltozatát még 2023-ban mutatták be, és mostanra szinte biztossá vált, hogy a szériaváltozat hű marad a dinamikus, modern formatervhez. A jármű dizájnja szakít a korábbi gömbölyded formákkal, és markáns crossoveres karaktert kap. Ez nemcsak stílusbeli frissítést jelent, hanem kategóriaváltást is: az új Leaf gyakorlatilag a kompakt SUV-k mezőnyébe lép.
A technikai részletekről hivatalos adatok egyelőre nincsenek, de a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség új, CMF-EV platformjára épül majd, ami a Renault Megane E-Tech és Nissan Ariya modellek alapjait is adja. Ez azt vetíti előre, hogy a hatótáv jelentősen növekedhet, a gyorstöltési képességek pedig tovább fejlődhetnek, így a Leaf még inkább versenyképes lesz a városi és elővárosi közlekedésben.
A Nissan célja, hogy a Leaf továbbra is elérhető, de technológiailag fejlett villanyautó legyen, amely képes megszólítani mindazokat, akik most váltanának elektromos autóra. A vonzó forma, az új alapok és a praktikus méret együtt olyan csomagot alkothatnak, amellyel a Leaf nemcsak folytatja sikertörténetét, de új vásárlórétegeket is megszólíthat.
Egyre több részlet lát napvilágot a 2026-ban érkező, új Nissan Leafről. A japán gyártó nemcsak a formatervet, hanem a technikai irányvonalat is újraértelmezte, az újgenerációs Leaf akár a Qashqai méltó elektromos alternatívája is lehet.
Kevés autómodell mondhatja el magáról, hogy több generáció szívét is meghódította – a FIAT 500 viszont pontosan ilyen. Több mint 80 éve gurul be újra és újra a történelembe, stílust, karaktert és városi szabadságot hozva magával.
A Volvo ismét történelmet ír: a 2026-ban érkező, teljesen elektromos Volvo EX60 modellben mutatkozik be a világ első multi-adaptív biztonsági öve, amely forradalmasítja az utasvédelem fogalmát.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!