A Cupra idén vezeti be a Tavascant, egy sportos, kupéformájú elektromos crossovert, és a Terramart is, ami egy plug-in hibrid változatban is kapható sportos szabadidő-autó lesz, ráadásul nálunk, Győrben készül majd. A Cupra kínálatának alapját eddig a Leon és a Formentor adta, és most eljött az ideje, hogy ez a két modell is jobban elszakadjon a Seattól.
A Cupra Leon eddig talán nem volt más, mint a Seat Leon sportosabbra szabott változata, és bár a Formentor eleve Cuprának született, és nem volt Seat-megfelelője, a dizájnja mégis a Seat legutóbbi stílusa szerint készült. Most vet ennek véget a Cupra, és egy alapos ráncfelvarrással saját, egyedi, karakteres arcot ad a két modellnek.
A megújult Leon és Formentor külseje ezzel az új Terramar megjelenéséhez illeszkedik.
Az eddig ismert hűtőmaszk helyére szűkebb hűtőnyílás került, de nagyobb és hangsúlyosabb lett a lökhárító alsó légbeömlője mind a két modellnél. A fényszórók formája keveset változott, de bennük a három darab háromszögből álló nappali menetfény elég jellegzetes. Menő a hátsó lámpák fénye is, amiket a legújabb divat szerint fénycsíkkal kötötték össze, sőt, még a Cupra emblémáját is megvilágították a megújult Leon és Formentor hátulján.
Belül nem változott olyan sokat a két modell, de nem is volt nagy változtatásokra szükség. Az infotainment terén azonban naprakészebb lett a Leon és a Formentor. A középső érintőképernyő méretét 12-ről 12,9 colosra növelték, rajta a konszern legújabb, logikusabban használható fedélzeti rendszere fut, alatta végre megvilágították a hőmérsékletállító érintőgombokat. Újdonság a Sennheiser által szállított 12 hangszórós, 390 wattos hifi.
Műszaki téren jelentős változás, hogy a Leon és a Formentor is megújult plug-in hibrid hajtást kapott. Az 1.4 TSI-t az 1,5 literesre cserélték, a kombinált teljesítmény az alapmodellnél maradt 204 lóerő, az erősebbnél azonban 245-ről 272 lóerőre növelték. Még lényegesebb, hogy jókorát nőtt az akkumulátor, 12,8-ról 19,7 kilowattórára, amivel a korábbi 54-59 kilométeres elektromos hatótáv 100 kilométer fölé bővült. A töltés is gyorsabb, 11 vagy akár 50 kilowattal is mehet.
A kínálat mindkét modellnél a 150 lóerős 1.5 TSI-vel indul, akár mild hibrid rendszerrel, és ott van még a 150 lóerős 2.0 TDI is. Az öthengeres 2.5 TSI-t már hiába keressük, helyette a 2.0 TSI érhető el 204 vagy akár 310 lóerővel.
Még izgalmasabb a Formentor és a Leon Sportstourer csúcsmodellje, ami az Audi S3-ban és a Golf R-ben is megjelent 333 lóerős változatot kapja, összkerékhajtással, oldalankénti nyomatékelosztással és drift üzemmóddal. Az már tényleg vérbeli Cuprának hangzik!
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!