Egy rendkívül ritka Peugeot 604 Heuliez limuzin került nemrég aukcióra, amelynek történetéhez Madonna neve is kapcsolódik. Az énekesnőt 1987-es párizsi koncertje idején ezzel az autóval szállították, a különleges Peugeot pedig most 18 500 euróért talált új gazdára.
A Peugeot 604 a márka egykori felsőkategóriás modellje volt, amely 1975-ben mutatkozott be Pininfarina formatervével. A most elárverezett példány azonban még ennél is különlegesebb: a francia Heuliez karosszériaépítő 62 centiméterrel meghosszabbította a tengelytávját, így valódi sofőrös limuzin született belőle. Mindössze 124 ilyen autó készült, az aukción szereplő példány pedig a 123. legyártott darab.

Az autó eredetileg VIP-szállítási feladatokat látott el, dokumentált története szerint pedig 1987 augusztusában Madonna is a hátsó ülésén utazott a Who’s That Girl turné párizsi állomásán. A kor luxusát bézs bőrkárpit, diófabetétek, vastag szőnyegek és két beépített telefon képviselte. A motorháztető alatt 2,8 literes, 155 lóerős PRV V6-os motor dolgozik, háromfokozatú automata sebességváltóval.

A több mint négy évtizedes Peugeot nagyrészt eredeti állapotban maradt fenn, és teljes restaurálásra sem volt szüksége. Különleges karosszériája, ritkasága és dokumentált múltja együtt teszi igazán figyelemre méltóvá – jól példázva, hogy a Peugeot története számos olyan modellt is rejt, amelyek messze túlmutatnak a hétköznapi közlekedésen.
Ismerje meg a Peugeot aktuális modellkínálatát a Duna Autónál, és kérjen személyre szabott ajánlatot kollégáinktól!
14 év után ismét garanciális auditot tartott a Renault, amelyen budapesti és szegedi szervizünk is kiemelkedően teljesített! Az ellenőrzés megerősítette munkánk magas színvonalát. A részletekről Agócs Zoltán szervizvezetőnk számolt be.
Belső ajánlási programunknak köszönhetően két új kollégával bővültünk! Takáts Orsolya Jakab Gábor, Berecz Tamás pedig Tóth Renáta ajánlására csatlakozott hozzánk. Köszönjük a segítséget, és ne feledjétek: továbbra is várjuk az ajánlásaitokat!
Az International Business School diákjait láttuk vendégül, akik cégbemutatón és telephelybejáráson keresztül ismerkedtek meg a Duna Autó működésével. Márkakereskedéseinkben és szervizeinkben testközelből fedezhették fel az autóipar mindennapjait.
A Honda a Japan Mobility Show Bizweek és a CEATEC 2026 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit: menet közbeni vezeték nélküli töltést, MI-alapú közlekedésbiztonsági megoldást, távolról vezérelhető robotot és virtuális utazási élményt.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!