A magyar piac teljesítménye kiemelkedő: 18,6%-os növekedéssel zárta az évet a márka, amelyhez jelentősen hozzájárult a két meghatározó SUV, a Peugeot 2008 és a Peugeot 3008 sikere. A 3008-ból közel 1000, a 2008-ból mintegy 900 darab talált gazdára, miközben a kishaszonjárművek – élükön a Peugeot Boxer modellel – a teljes értékesítés 28%-át adták.
A személyautó-eladásokban egyértelműen a hibrid hajtás dominált, különösen az új, 145 lóerős rendszerrel szerelt modellek esetében. A dízel és a nem elektrifikált benzines változatok 10-10%-os arányt képviseltek, míg a tölthető hibridek és a tisztán elektromos modellek együttesen 3% körül alakultak.
Bizalom, megújulás és versenyképesség. Ennek jegyében februártól minden magánügyfélnek értékesített személyautóra 8 év vagy 200 000 kilométeres, teljes körű gyártói garancia vonatkozik. Az Assistance szolgáltatást is tartalmazó, Európa-szerte érvényes fedezet nem igényel külön adminisztrációt, nem tartalmaz rejtett feltételeket, és átruházható – ezzel jelentősen növeli a modellek maradványértékét, akár a második-harmadik tulajdonos számára is.
2026-tól már kizárólag a harmadik generációs, jelentősen átdolgozott 1.2-es benzinmotorral érkeznek az új modellek, amelynek alkatrészeinek 70%-a megváltozott, 40%-a pedig teljesen új fejlesztés. A láncos vezérlés, az új hengerfej és a továbbfejlesztett kenési rendszer a tartósságot és a hatékonyságot szolgálja – az egyik gyártóbázis Magyarországon, Szentgotthárdon működik.
Míg az új generációs, 225 lóerős plug-in hibrid hajtás 17,45 kWh kapacitású akkumulátorával akár 107 kilométer tisztán elektromos hatótávot kínál városi használat mellett. Az új PHEV rendszer elérhető a Peugeot 308, Peugeot 408, Peugeot 3008 és Peugeot 5008 modellekhez.
Megérkeztek a 325 lóerős, összkerékhajtású elektromos 3008 és 5008 változatok, valamint az akár 700 kilométeres hatótávot kínáló Long Range verziók, 100 kWh akkumulátorral.
A 308 és 308 SW már megújult külsővel, látványos világító emblémával és átdolgozott frontrésszel érhető el, májustól pedig az új 408 is érkezik, megújult orr- és hátsó kialakítással.
A szárnyas ajtókkal felszerelt Polygon koncepció nemzetközi körútra indul, míg az őszi Párizsi Autószalonon bemutatkozó új tanulmány várhatóan a következő generációs 208 előfutára lesz, amely 2027-ben debütálhat.
A Peugeot 2026-ban nem csupán új modelleket, hanem új szemléletet is kínál: hosszú távú biztonságot, technológiai megújulást és erős piaci jelenlétet.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!