Viszló Csaba és Maricsek Miklós már az utolsó előtti futamon bebiztosították a Peugeot Kupa 2025-ös bajnoki címét. A győri siker után behozhatatlan előnyük lett, így nemcsak a Peugeot Kupát, hanem az RC4 kategóriát és a kétkerék-hajtású kupát is megnyerték – még a zárófutam előtt!

A II. TippmixPRO Zemplén Rally Szerencs központtal zárja a szezont, ahol négy páros áll rajthoz. Bár a bajnoki cím már eldőlt, a dobogó második és harmadik helyéért még forr a levegő – három csapat mindössze öt ponton belül!
Viszló Csaba nyugodtan, de motiváltan készül:
„Örömautózni megyünk! Fantasztikus szezonunk volt, most csak élvezni szeretnénk a versenyt – és persze ésszel menni, nem számlát gyártani.”

A hazai pályán versenyző Rónavölgyi Endre új navigátorral, Molnár Fannival zárja karrierje aktív szakaszát:
„Szerencsen versenyezni mindig különleges. Szeretnénk megtartani a második helyet – és ha futamgyőzelem lesz belőle, az maga a hab a tortán!”
A rutinos Hibján József – Szurovcsák István páros dobogós helyért hajt:
„Nagy a tét, minden pont számít. Gyorsan kell mennünk, de ésszel – Zemplénben könnyű hibázni.”

A női Zagyva Dorka – Gubrán Filadelfia duó ismét színt visz a mezőnybe:
„Izgalmas gyorsok, új szakaszok – nagyon várjuk! A tempót tartani fogjuk, aztán meglátjuk, mit hoz a vég.”

A Tellér család és az izraeli Bar Shushan ezúttal kihagyják a futamot, de a Peugeot Kupa közössége így is erős és lelkes marad.
A záróverseny pénteken indul a szerencsi Vár ünnepélyes rajtceremóniájával, majd szombaton és vasárnap öt-öt gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre. A szervizpark ezúttal is a régi szerencsi Cukorgyár területén lesz, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A futam hivatalos weboldala: https://zemplenrally.hu

14 év után ismét garanciális auditot tartott a Renault, amelyen budapesti és szegedi szervizünk is kiemelkedően teljesített! Az ellenőrzés megerősítette munkánk magas színvonalát. A részletekről Agócs Zoltán szervizvezetőnk számolt be.
Belső ajánlási programunknak köszönhetően két új kollégával bővültünk! Takáts Orsolya Jakab Gábor, Berecz Tamás pedig Tóth Renáta ajánlására csatlakozott hozzánk. Köszönjük a segítséget, és ne feledjétek: továbbra is várjuk az ajánlásaitokat!
Az International Business School diákjait láttuk vendégül, akik cégbemutatón és telephelybejáráson keresztül ismerkedtek meg a Duna Autó működésével. Márkakereskedéseinkben és szervizeinkben testközelből fedezhették fel az autóipar mindennapjait.
A Honda a Japan Mobility Show Bizweek és a CEATEC 2026 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit: menet közbeni vezeték nélküli töltést, MI-alapú közlekedésbiztonsági megoldást, távolról vezérelhető robotot és virtuális utazási élményt.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!