PEUGEOT

    A Peugeot szárnyakat adott az átdolgozott 9X8-asnak

    A Peugeot szárnyakat adott  az átdolgozott 9X8-asnak A Peugeot szárnyakat adott  az átdolgozott 9X8-asnak

Az FIA Hosszútávú-világbajnokságban (World Endurance Championship – WEC) eltöltött másfél szezon után a Peugeot Sport átalakította a radikális, hátsó szárny nélküli hypercar prototípusát, a 9X8-ast. A tavaly és az idei szezonnyitón már sokszor biztató teljesítményt – Le Mans-ban és idén Katarban is vezette a mezőnyt, Monzában pedig dobogón végzett – nyújtó versenyautó számos jelentős fejlesztést kapott. 

A változásoktól azt reméli a francia alakulat, hogy az új 9X8 már minden futamon a győzelemért, de legalábbis a dobogóért küzdhet majd a minden korábbinál népesebb Hypercar kategóriában, amelyben kilenc gyártó tizenkilenc prototípusa indul a 6, 8, 10 és 24 órás futamokon.

A Peugeot 9X8-ast eredetileg a 2019-ben kidolgozott LMH- (Le Mans Hypercar) szabályrendszernek megfelelően tervezték, amely kimondta, hogy az autóknak elöl-hátul 31 cm széles abroncsokon kell futniuk, és az első tengelyt hajtó villanymotor csak 120 km/h sebesség felett kapcsolódhat be a hajtásba. 

A szabályírók célja az volt, hogy a korábbi LMP1-es prototípusoktól eltérő megjelenésű, az utcai hipersportautókhoz műszakilag közelebb álló versenygépek szülessenek, amelyek esetleges – az egyedi formákból adódó – teljesítményhátrányát a Balance of Performance (BoP) rendszer segítségével egyenlítik majd ki versenyről versenyre, precíz mérésekre hagyatkozva.

Azonban a 9X8 tervezési fázisa és a 2022 nyarán történő debütálása között a technikai előírások jelentősen megváltoztak, mivel időközben a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a WEC-bajnokságot szervező francia ACO összehangolta egymással a LMH szabályrendszerét az amerikai IMSA-bajnokság LMDh szabályrendszerével, mégpedig azért, hogy felduzzasszák a mezőnyt úgy, hogy a különböző szabályok szerint épült autók hasonló teljesítményre legyenek képesek, és mindkét bajnokságban indulhassanak. 

Engedélyezték például az LMH-ban az eltérő szélességű első és hátsó gumik használatát, és a hibrid hajtás belépési sebességkorlátját is megemelték, ami annyira hátrányosan érintette a Peugeot-t, hogy 2023-ban több versenypályán a BoP sem volt képes a 9X8-as eltérő tervezési filozófiájából eredő hátrányainak semlegesítésére. A francia csapat egy éve döntötte el, hogy változtat a különleges, szárny nélkülisége miatt sok rajongót szerzett konstrukción, amely valószínűleg jóval sikeresebb lehetett volna, ha az eredeti LMH-szabályok maradtak volna érvényben. 

Az új, 2024-es modellévű 9X8-as nem csak festésében tér el az elődjétől, hanem abban is, hogy elöl és hátul már eltérő szélességű Michelin gumikon fut (elöl 29, hátul pedig 34 cm széles abroncsokat használ, mint az összes versenytársa), és a hátulján megjelent egy széles szárny is. Az eltérő abroncsméretek alkalmazása arra kényszerítette a Peugeot Sportot, hogy alaposan átdolgozza a 9X8 koncepcióját. Korábban az egyforma méretű gumik lehetővé tették a tökéletesen semleges, 50/50 százalékos első-hátsó súlyelosztást, hátsó szárnyra pedig azért nem volt szükség, mert az autó a leszorítóerejének nagy részét alulról, a padlólemezről generálta.

A 2024-es verzión viszont az eltérő méretű gumik miatt a súlyeloszlást hátra tolták el, és már több leszorítóerő származik a karosszéria felső felületeiről, beleértve az új, viszonylag alacsonyra szerelt hátsó szárnyat is. Viszont az új 9X8-as megtartotta az előd monocoque-ját és gyűrődőzónáit, ami azért volt fontos a Peugeot-nak, hogy ne kelljen a homologizációs folyamat részeként új törésteszteket végeznie, amivel rengeteg időt és pénzt takarítottak meg. A súlyelosztás hátrébb tolódása lehetővé tette a Peugeot számára, hogy a megbízhatóság érdekében átdolgozza a 2,6 literes, 680 lóerős, duplaturbós V6-os motort és a hétfokozatú szekvenciális sebességváltót is.

„Annak idején olyan döntéseket hoztunk, amelyek már nem a megfelelőek, és a teljesítménykülönbséget 2023-ban a BoP sem tudta kellőképpen ellensúlyozni” – magyarázta Olivier Jansonnie, a Peugeot Sport technikai igazgatója. „Az ötletünk ezért az volt, hogy visszatérünk egy olyan konstrukcióhoz, amely hasonló a riválisainkéhoz, hogy a BoP egyenlő elbírálásban részesítsen minket. Szigorúan véve ez nem egy vadonatúj autó, mivel ugyanaz a váza, de rengeteg frissítés történt. Ahhoz, hogy az eltérő méretű gumiabroncsok hatékonyan működjenek, meg kellett változtatnunk a kocsi súlypontját, ami azt jelentette, hogy bizonyos alkatrészeket át kellett helyeznünk, másokat pedig könnyebbé kellett tennünk. A jobb aerodinamikai egyensúly érdekében pedig az aeroterhelés újraelosztását is el kellett végeznünk, ami azt eredményezte, hogy a karosszériaelemek körülbelül 90 százalékát átterveztük, és hozzáadtunk egy hátsó szárnyat is.”

2023 márciusában született meg a döntés a Peugeot Sportnál arról, hogy a 2024-es szezonra radikális módosításokat hajtanak végre az autón, ami extra terhelést jelentett a csapatnak, mivel a fejlesztőmunka mellett részt kellett venni a 2023-as világbajnokságon is. „Ez egy projekt volt a projektben, ami jelentősen megnövelte a csapat munkaterhelését” – folytatta Jansonnie. „Most már nagyon várjuk, hogy megmutathassuk a kemény munkánk eredményét. A cél egyértelműen az, hogy újra az élmezőnybe kerüljünk, rendszeresen harcoljunk a dobogós helyekért, és akár futamgyőzelmekre is esélyesek legyünk."

2022-ben egyszerű, szürke-fekete színkombinációban futottak a 9X8-asok, 2023-ban viszont látványos, színes festést kaptak, amely egy híres vizuális művész, Demsky tervei alapján készült. Ezzel a változtatással a Peugeot Sport célja a Le Mans-i 24 órás verseny centenáriumának, továbbá az oroszlános márka Le Mans-i hármas győzelmének a 30. évfordulójának méltó megünneplése volt. Idén ismét hozzányúltak a prototípus fényezéséhez, amely ezúttal a Peugeot Sport aktuális színeiben, feketében, szürkében, fehérben és kriptonit zöldben pompázik.

„Ezúttal egy olyan dizájnnal álltunk elő, amely az ’oroszlánfejet’ különböző léptékekben alkalmazza” – magyarázta az új festést Matthias Hossann, a Peugeot márka dizájnigazgatója. „Az oroszlánfalkát szimbolizáló grafikai kialakítás a közösségbe tartozás érzését közvetíti, ami tökéletesen tükrözi a hosszútávú versenyzés értékeit.”

A Peugeot 9X8-as 2024-es változata április 21-én, a 2024-es FIA Hosszútávú-világbajnokság második fordulóján, az Imolai 6 órás futamon debütál. 2011-ben ugyanitt, az Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályán a Peugeot kettős győzelmet aratott (a V8-as HDi motorral szerelt 908-asok abban az évben a szezon hét versenyéből hatot nyertek meg, és megszerezték mindkét bajnoki címet).

Legfrissebb híreink