A Leapmotor világszerte már több mint 1,5 millió járművet szállított ki, amivel újabb meghatározó állomáshoz érkezett a márka fejlődése. Az eredmény nemcsak a vállalat gyors ütemű bővülését mutatja, hanem azt is, hogy egyre több vásárló választja a Leapmotor elektromos mobilitási megoldásait.
A növekedés tempóját jól érzékelteti, hogy az 1,5 milliós mérföldkő mindössze nyolc hónappal az egymilliomodik jármű kiszállítása után született meg. A Leapmotor első autóját 2019 júniusában adta át Kínában, majd 2024 októberére elérte az 500 ezres összesített darabszámot. Egy évvel később már az egymilliós határt is átlépte.
A fejlődéshez jelentősen hozzájárult a márka nemzetközi jelenlétének erősödése. A Stellantis vezetésével működő Leapmotor International célja, hogy korszerű technológiával felszerelt, ugyanakkor széles vásárlói kör számára elérhető elektromos járműveket vezessen be a világ különböző piacain.

A Leapmotor modellkínálata a kompakt városi autóktól a tágas, családi használatra tervezett SUV-kig többféle élethelyzetre kínál megoldást. A márka fejlesztéseinek középpontjában az intelligens technológia, a hatékony működés és a felhasználói igényekhez igazodó tervezés áll.
Az 1,5 millió kiszállított jármű egyben a vásárlói bizalom fontos visszajelzése is. A vállalat célja, hogy a következő időszakban tovább bővítse nemzetközi jelenlétét, és még több autós számára tegye elérhetővé az elektromos közlekedést.
A Leapmotor európai működése 2024 szeptemberében indult el. A márka magyarországi kínálatában jelenleg a kompakt, városi használatra tervezett T03, a C SUV kategóriába tartozó B10, valamint a tágas és családbarát C10 szerepel.
A B10 és a C10 tisztán elektromos kivitel mellett hatótávnövelt Hibrid EV változatban is elérhető. A modellpaletta a tervek szerint tovább bővül, így a Leapmotor a jövőben még több vásárlói igényre kínálhat korszerű mobilitási alternatívát.
14 év után ismét garanciális auditot tartott a Renault, amelyen budapesti és szegedi szervizünk is kiemelkedően teljesített! Az ellenőrzés megerősítette munkánk magas színvonalát. A részletekről Agócs Zoltán szervizvezetőnk számolt be.
Belső ajánlási programunknak köszönhetően két új kollégával bővültünk! Takáts Orsolya Jakab Gábor, Berecz Tamás pedig Tóth Renáta ajánlására csatlakozott hozzánk. Köszönjük a segítséget, és ne feledjétek: továbbra is várjuk az ajánlásaitokat!
Az International Business School diákjait láttuk vendégül, akik cégbemutatón és telephelybejáráson keresztül ismerkedtek meg a Duna Autó működésével. Márkakereskedéseinkben és szervizeinkben testközelből fedezhették fel az autóipar mindennapjait.
Kedvencekhez adva!
Eltávolítva a kedvencek közül!
