Miben tudunk segíteni?

CITROËN Ë-C4

Tökéletes kényelem az ë-comfort jegyében 2020-ban 5 szériamodellel vette kezdetét a Citroën ëlektromos offenzívája. Az új ë-C4 egy új szakasza ennek: azt a fajta ëlektromos autózást testesíti meg, amely modern, csúcstechnológiára épül, és az ë-Comfort jegyében kényelmet és sokoldalú használatot garantál. Miben nyilvánul ez meg? Az észrevétlen indításban, puha felfüggesztésben és általa a csendes és rázkódásmentes működésben, élvezetes vezetésben, azonnal rendelkezésre álló nyomatékban és teljesítményben, kényelmes Advanced Comfort ülésekben, valamint az ergonomikus kialakítású vezérlőfelületekben. Így Ön nap, mint nap környezettudatosan, a külvilág zajától és a zavaró külső hatásoktól elzárva utazhat. Mintha csak egy védőburokba zárva közlekedne. Sőt, az új ë-C4 – 100% ëlectric nagy előnye az is, hogy a korlátozott forgalmú övezetekbe is behajthat vele. Használata ráadásul jelentős megtakarításokat eredményez: alacsonyabb a fenntartási költsége, illetve az ëlektromos autók után járó állami támogatások (környezetvédelmi támogatás, regisztrációs adó mentesség) is igénybe vehetők rá. Nem véletlenül választotta a szakmai zsűri a CAR OF THE YEAR 2021 döntősei közé az új Citroën C4-et és ë-C4-et!

ELEKTROMOS AUTÓ TÁMOGATÁS JOGI SZEMÉLYEKNEK

Gondolt már rá, hogy lecseréli autóját egy környezetbarát, elektromos verzióra? Február 1-jén indul a Magyar Állam által nyújtott elektromos autó pályázati lehetőség, amelynek feltételeiről ide kattintva tájékozódhat. Ez egy kiváló alkalom, hogy Ön is csatlakozzon a zöld autózás híveihez és részesüljön az elektromobilitás forradalmában, könnyedén jutva hozzá egy elektromos autóhoz.

DESIGN

Az új ë-C4 formatervében visszaköszönnek hagyományos üzemmódú verziójának stílusjegyei. Az elegancia, letisztultság és dinamizmus ötvöződik a városi terepjárókra jellemző erőteljes, határozott és robusztus karakterrel. Hogy ez részleteibe menően mit is jelent? áramvonalas, ugyanakkor sportos, nagy ívű sziluett kifinomult vonalvezetés sajátos grafikus részletek új első és hátsó lámpatestek 100% LED Vision technológia „ë” felirat a sárvédőkön és a gépkocsi hátulján kék színcsomag speciális ajtódíszítés nagy kerekek 18” gyémántcsiszolt könnyűfém keréktárcsák, kifejezetten az energiatakarékosság jegyében fejlesztve

BELSŐ TÉR

Az elegáns és tágas utasteret az ë-C4-ben is kiélvezheti. A kizárólag a Citroën által kínált Advanced Comfort ülések az eddigieknél is kényelmesebb utazást tesznek lehetővé. Hogy minek köszönhető ez konkrétan? A 15 mm-rel vastagabb felületi szivacsrétegnek, amellyel az ülések még puhábbakká és stabilabbakká váltak, illetve a nagy sűrűségű belső magnak, amely által az ülések hatékonyabban szűrik a rezgéseket, és hosszú távon sem süppednek be. Az ötletes kialakítás és a praktikus tárolóhelyek mellett az új ë-C4 kivételes, 380 literes csomagtartó-mérettel rendelkezik, amelyben még egy defektjavító is helyet kapott. A padló két helyzetbe állítható, de ferdén is rögzítheti, hogy könnyebben tudja bepakolni a töltőkábelt és egyéb tárgyakat a padló alá.

BIZTONSÁGI FUNKCIÓK

Használat során 19 vezetéssegítő technológia áll rendelkezésére az új Citroën ë-C4-ben. Közvetlenül a baleset-megelőzést szolgálja az aktív vészfékező rendszer, a holttér-figyelő, a véletlen sávelhagyást korrigáló funkció, az adaptív tempomat, valamint az ütközésveszély-jelző és ütközés utáni vészfék együttese. Tudja mi az első lépés az önvezető autózás felé? A Highway Driver Assist, amely kombinálja a Stop&Go funkcióval ellátott adaptív tempomatot és a véletlen sávelhagyást korrigáló rendszert, és így egyaránt vezérli új ë-C4-ese sebességét és iránytartását. Ön tehát részlegesen átadhatja a kormányzást a technikának, csak arra figyeljen, hogy a törvényi szabályozást betartva tartsa a kezét a kormányon és figyelje az utat. Ha úgy kényelmesebb Önnek, a rendszer bármikor kiiktatható, és újra kezébe veheti teljes egészében a kormányzást. Az intelligens technológiával felszerelt Coffee Break Alert és az éberségfigyelő rendszer szükség esetén figyelmeztetik Önt arra, hogy érdemes vezetés közben egy kis pihenőt beiktatnia. A jó látási körülményeket pedig az adaptív fényszóró és a statikus kanyarfényszóró biztosítja. Ön is magabiztosabb, ha van egy kis segítsége a parkoláshoz? Az ë-C4 első és a hátsó lökhárítójába is beépítették a parkolóradar érzékelőit, így a parkolási manőver során folyamatosan információkat kaphat az autó közelében lévő akadályokról. Ugyancsak a parkolásban, tolatásban, sőt, még az elindulásban is segítheti Önt a Top Rear Vision funkcióval ellátott tolatókamera, a 360 fokos kamerarendszer, a parkolóasszisztens, valamint az emelkedőn történő elindulást segítő funkció.

MŰSZAKI ADATOK

Akárcsak a hagyományos üzemmódú, úgy a 100%-ig ëlektromos ë-C4 is egyenletes, hatékony vezetést biztosít Önnek minden helyzetben. Egyszerre könnyű, nyugodt és csendes, ugyanakkor gördülékeny és dinamikus. A nyomaték azonnal rendelkezésre áll, nincs vibráció, se akadozás, a vezetés teljesen zökkenőmentes. Ezt szolgálja az automata sebességváltó is, amelyhez új, speciális mintázatú fém váltókar tartozik, rajta a hátramenetnek (R), az üres fokozatnak (N) és az előre menetnek (D) megfelelő pozíciókkal. Emellett két, hátulról megvilágított nyomógomb is található rajta: a P-vel a parkolást segítő üzemmódot kapcsolhatja be, míg a B-vel a lassításkor bekövetkező energia-visszatermelés növelése a cél. Haladás közben 3 vezetési mód közül választhat az automata sebességváltó konzolján található kapcsológomb segítségével, stílusának megfelelően: Normál: a legjobb kompromisszum a hatótáv és a dinamikus tulajdonságok között Eco: optimális energiafogyasztás Sport: maximális teljesítménnyel és nyomatékkal Az új Citroën ë-C4 hatótávja – WLTP-szerint, 50 kWh kapacitású akkumulátorral – akár 350 km-t is lehet. Ez az értéket ugyanakkor jelentősen befolyásolhatja a vezetési stílus és egyéb tényezők is.

TECHNOLÓGIA

Az új Citroën ë-C4 több ëlektromos és intuitív okostechnológiával van felszerelve.

Digitális műszercsoport

Az ëlektromos működéssel kapcsolatos alapvető információkat közvetíti Önnek: ez lehet a szintjelző vagy a hatótávolság, valamint a teljesítménymérő adatai, az energiaáramlási diagram – amely az ëlektromos technológia működéséről adnak tájékoztatást – és a hőkomfortra vonatkozó adatok. Egy parancsikon segítségével pedig közvetlenül az ëlektromos oldalakra ugorhatunk.

Műszerfal

Egy 10”-os érintőképernyőt helyeztek el a Citroën mérnökei, amely az energiaáramlási diagram mellett a statisztikákat és az időzített akkumulátortöltés beprogramozásának opcióját jeleníti meg. A statisztikák által nyomon követhető az áramfogyasztás és optimalizálható a vezetés. Töltés közben viszont olyan kapcsolatos információk láthatók a képernyőn, mint a töltésből hátralevő idő, a visszanyert ëlektromos hatótáv vagy a töltésszint.

Citroën szakértőink

Ha már régóta kacérkodik a zöld autózás gondolatával, akkor Önnek az új Citroën ë-C4 lesz a legjobb választás! Jöjjön el márkakereskedésünkbe és vigye el egy tesztkörre! További kérdés és ajánlatkérés esetén keresse értékesítő kollégáinkat!

 

ELÉRHETŐ Citroën MODELLJEINK

Új
Citroën

C3 Profi TGK Elektromos 113 LE

Évjárat: 2024/12 Futott: 2 km Váltó: Manuális (6 fokozatú)
Listaár:
8 826 000 Ft + ÁFA
8 800 000 Ft + ÁFA
Beérkezés alatt
Citroën

C3 Profi TGK 1.2 Turbo 100

Évjárat: 2024/12 Futott: 2 km Váltó: Manuális (6 fokozatú)
Listaár:
5 887 000 Ft + ÁFA
5 850 000 Ft + ÁFA
Új
Citroën

C3 ÚJ C3!!MAX Turbo 100 tesztautó

Évjárat: 2024 Futott: 2 km Váltó: Manuális (6 fokozatú)
Listaár:
7 970 000 Ft
7 670 000 Ft
Új
Citroën

C3 ÚJ C3!!MAX Turbo 100

Évjárat: 2024 Futott: 2 km
Listaár:
7 970 000 Ft
7 670 000 Ft
Outlet Ár C4 1.2 PureTech Plus Winter Edition. Ülés és szélvédő fűtéssel. Választható karácsonyi ajándékkal!!
Új
Citroën

C4 1.2 PureTech Plus Winter Edition. Ülés és szélvédő fűtéssel. Választható karácsonyi ajándékkal!!

Évjárat: 2024 Futott: 2 km Váltó: Manuális (6 fokozatú)
Listaár:
10 020 000 Ft
8 490 000 Ft

Nincs találat.

*A hatótávolságot a szabványos EU mérési eljárás (WLTP) szerint határozták meg. Az egyéni vezetési stílus és más tényezők, mint például a sebesség, a külső hőmérséklet, a domborzat és az áramfogyasztó eszközök/egységek használata befolyásolják a valós hatótávolságot, és csökkenthetik azt. A töltés időtartamát számos tényező befolyásolja - például a környezet és az akkumulátor pillanatnyi hőmérséklete, a töltőberendezés fajtája, az akkumulátor és a jármű állapota.