Az idén tizedik alkalommal meghirdetett Connected Car Award két németországi szakfolyóirat, az Auto Bild és a Computer Bild közös szervezésében keresi arra a választ, hogy az adott évben mely technológiai fejlesztések járultak hozzá leginkább az autóipar átalakulásához. A szerkesztők által összeállított listáról azután az olvasók választják ki a legizgalmasabb innovációkat, így a több kategóriában odaítélt díj végső soron egyszerre tükrözi a szakma és a közönség véleményét.
A 2023-as szavazáson az Infotainment kategóriában a Peugeot i-Cockpit ergonómiai koncepciójának legújabb generációja, a Panoramic i-Cockpit vitte el a pálmát, azaz az év legjobb újdonságának járó díjat.
A frissen bemutatott Peugeot e-3008 fedélzetén debütált rendszer tagadhatatlanul látványos. Legújabb, egyben névadó eleme az elegáns, kárpitozott műszerfalra illesztett HD-panorámakijelző, amely egyetlen hatalmas, 21 colos panelen egyesíti a vezető látóterébe emelt műszeregységet és a fekvő formátumú érintőképernyőt.
Ez önmagában ma már nem számít forradalminak az autóiparban, ugyanakkor a dupla kijelző trapéz körvonala, ívelt profilja és főleg lebegő kialakítása (a képernyőt egy rejtett konzolra függesztették fel a tervezők), amit alul derengő hangulatvilágítás erősít, együtt teljesen egyedivé, karakteressé teszik a megoldást.
A Panoramic i-Cockpit többi eleme pedig teljességgel egyedi megoldásnak számít. Ilyenek az eredetileg a Peugeot 308 fedélzetén, 2021-ben bemutatott i-Toggle kapcsolók. A rendszer szabadon programozható „gombokból” áll, amelyek ugyanúgy érintésre reagálnak, mint a fő képernyő, viszont kialakításuk és hangsúlyos elhelyezésük miatt ugyanolyan ösztönösen és közvetlenül használhatók, mint a hagyományos nyomógombok. Pontosan ez az i-Toggle lényege: a digitális interfészek testre szabhatóságát társítja a klasszikus kezelőszervek egyértelműségével.
Az e-3008 ezt a koncepciót annyiban vitte tovább, hogy míg a 308-ason az infotainment kijelző, az i-Toggle gombsor és a korábbi „zongorabillentyű” kapcsolók funkcionális utódai szorosan egymás mellett, egy csokorban helyezkedtek el, az új generációs i-Cockpit esetében a három kezelőfelületet egymástól elkülönítve helyezték el, ami egyértelműbbé teszi a működtetésüket, azaz a vezetőnek nem kell megosztania a figyelmét a forgalom és a fedélzeti funkciók között.
Az i-Cockpit eredeti, forradalmi újítása, a mélyen ülő, kis átmérőjű kormánykerék továbbra is központi eleme a koncepciónak. Természetesen ez is megújult: középrésze ugyanúgy lebegni látszik, mint a panorámakijelző, a rá telepített kezelőszervek pedig az érintésérzékeny felületek kényelmét a nyomógombok határozott, egyértelmű működtetésével társítják
Az i-Cockpit annyira friss és naprakész, hogy furcsa belegondolni: valójában több mint tíz éve, az akkor vadonatúj Peugeot 208 fedélzetén debütált a koncepció. Az i akkor még az ’intuitív’ jelző rövidítése volt, ám négy évvel később, amikor a jelenlegi (azaz második generációs) Peugeot 3008 fedélzetén megjelent annak második generációja, az előtag már a teljes körű online csatlakozásra, a digitalizáció térnyerésére vonatkozott.
A megújult i-Cockpit ezzel a brit What Car? magazin Év Autója szavazásán el is nyerte a technológiai különdíjat, valamint a biztonságot fokozó technológiák között is kiemelt helyen említették. Ugyanebben az évben az Autobest zsűrije az év legjobb informatikai rendszerének kijáró Smarbest díjat ítélte oda a Peugeot i-Cockpit-rendszerének, amely a felsőbb kategóriákban és a prémiumgyártóknál megszokott, ultramodern technológiát széles körben elérhetővé tette. 2019-ben térbeli megjelenítés (3D i-Cockpit), 2021-ben pedig a fent említett i-Toggle rendszer aktualizálta a koncepciót, amelyet 2020-ban a Top Gear szerkesztői egyenesen az évtized egyik legnagyobb jelentőségű autóipari újdonságának kiáltottak ki.
Felmerül a kérdés, hogy a Panoramic i-Cockpit bemutatásával elért-e a csúcsra a technológia, vagy maradt-e még benne kibontakoztatásra váró potenciál? A Peugeot frappáns választ adott erre a kérdésre, amikor 2024 elején egy másik, korszakalkotó innovációról számolt be az új e-3008 crossoverhez kapcsolódóan. A ChatGPT mesterséges intelligencia integrációja végtelen új távlatokat nyitott a Peugeot kezelőfelületeinek tervezése, a fedélzeti funkciók bevezetése terén. Az irányadó, ahogy eddig, a jövőben is az ügyfelek elvárásainak maradéktalan kielégítése, nem pedig az öncélú technológiai bravúr marad: az elmúlt tizenkét év során a Peugeot i-Cockpit tartós sikere bebizonyította, hogy a számtalan innováció közül csak az tud a piacon maradni, amely valódi kérdésekre ad választ.