0
A Duna Autónak köszönhetően tovább zöldül Óbuda Fooldal, Duna Autó zrt - Duna Autó Zrt.
Szechenyi 2020 befektetes a jövőbe
 

A Duna Autónak köszönhetően tovább zöldül Óbuda


Az idén 30 éves Duna Autó Zrt. a kerek évforduló tiszteletére 30 facsemetét adományozott Óbudának. A faültetésre ünnepélyes keretek között került sor, december 9-én délelőtt. A Duna Autó Zrt.-t a vállalat vezetősége, a III. kerületet pedig Burján Ferenc alpolgármester képviselte az eseményen.




A környezetvédelemmel ma már mindenki napi szinten foglalkozik. De ezeknek az elveknek nem csak a szavak szintjén, hanem a tettekben is meg kellene valósulniuk” – kezdte Ormos Péter, az idén 30 éves Duna Autó Zrt. igazgatója. „Úgy gondolom, először mindenkinek a maga környezetében kell rendet tennie, példát mutatnia, hogy aztán globális szinten is eredményeket tudjunk elérni. Ezt szem előtt tartva döntöttünk úgy mi is, hogy 30. születésnapunk alkalmából 30 facsemetét ajándékozunk Óbuda részére.


A fákat a Csíkszereda parkban, az Eurocentert a Farkastorki úttal összekötő sétány mentén helyezték el. A faültetésben a vállalat igazgatósága, vezetősége is segédkezett.

A Duna Autó alapításától fogva erőteljesen jelen van a lokálpatriotizmus a III. kerület iránt, hiszen nem csak mi, de több dolgozónk is óbudai. Ezért minden évben külön projektünk van, amivel hozzájárulhatunk a kerület szépítéséhez, fejlődéséhez. Már több éves hagyomány például, hogy a Szent Margit Kórház számára adományokat juttatunk el – figyelembe véve, hogy éppen mire van szüksége az egészségügyi intézménynek. A mostani faültetéssel pedig szeretnénk hozzájárulni, hogy még rendezettebb legyen környezetünk” – emelte ki Ormos Péter.

Önkormányzatunk számára kiemelten fontos a kerület zöldítése és a környezetvédelem ügye. A következő években sokezer fát szeretnénk elültetni, és nagy öröm számunkra, ha ebben olyan elkötelezett partnerek is mellénk állnak, mint a Duna Autó Zrt.” – tette hozzá Burján Ferenc, III. kerületi alpolgármester.

 
Adatkezelési tájékoztatóCookie szabályzat

© 1989-2020 Duna Autó Zrt. Minden jog fenntartva.
Az adatok tájékoztató jellegűek, az előzetes bejelentés nélküli változtatás jogát fenntartjuk!