0
Volvo V90 Cross Country teszt extrém körülmények között - Duna Autó Zrt.
 

Volvo V90 Cross Country teszt extrém körülmények között

Bár korábban még nem találkoztunk a V90 CC-vel, a mostani, messzi északon rendezett bemutató mégsem kifejezetten csak erről az egyetlen modellről szólt. Helyette a márka összkerekes típusait – XC90, V90 Cross Country, V40 Cross Country – lehetett extrém körülmények között, tükörjégen vezetni. Igaz, az extrém körülmény csak nekünk volt izgalmas, a svédeknek az, hogy vastag jégbordás úton kell vezetniük, annyira hozzátartozik a mindennapi rutinhoz, mint nálunk a kátyúk kerülgetése. Hogy mennyire komoly szerepe van a svédek, illetve a Volvo életében az összkerékhajtásnak, az is jelzi, hogy míg a legtöbb szabadidő-autónál csak elvétve viszik az AWD modelleket, vagy esetleg nem is gyártanak olyat, mert a vásárlónak bőven elég az elsőkerekes kivitel, csak nézzen ki az autó masszívnak, addig a Volvo 90-es modellcsaládjának több mint felét összkerékhajtással rendelik meg.

A V90 CC belseje az XC90-esből ismert, a végleteken túlig letisztult valami. Itt-ott már túlzásba vitték a gombok boszorkányüldözését és azt is érintőképernyőn bénázva kell megoldani, amit azért lehetne másként is. Mondjuk a klímavezérlést. A gigászi, álló formátumú tabletszerű kijelző képe amúgy csodás, és a rendszer sebessége is korrekt.

Menet közben a légrugók minden zavaró úthibát, jégbordát, csatornafedelet észrevehetetlenné tesznek, nagyjából úgy suhan el minden vacak felett, mint Égenjáró Lukács homokfutója a buckákon. Igen kényelmes, szeretni való dolog a légrugó, ami a hangszigeteléssel együtt süketszobát csinál az autó belsejéből. Csendes, nyugodt környezetben aztán fel sem tűnik a sebesség, vagy a leautózott táv. A V90 CC-vel akár a Mars felé is bárki boldogan megindulna.
 
Mi ez? A Volvo többé-kevésbé terepállóvá alakított nagy kombi modelljeinek legújabbika
Mi tud? Nagyon nagy, nagyon elegáns nagyon kényelmes és nagyon jól megy befagyott tó jegén keresztbe
Mibe kerül? 15 560 000 forint a legolcsóbb dízelmotoros változat, a legdrágábbért pedig 20 745 000 forintot kérnek a T6-os motorral
Kinek jó? Aki óriási csatahajóra vágyik, amihez mégsem tapadnak negatív előítéletek


Helyszín az Åre környéki befagyott tavak. Befagyott tavon autózni roppant szórakoztató dolog, de a mi éghajlatunkon sajnos igen ritkán van rá lehetőség. Vagy inkább soha. Szóval jégen autózni nem életbiztosítás, és érthetően mi is aggódtunk egy kicsit. Pláne, hogy amikor gyalog mászkáltunk, miközben jöttek-mentek körülöttünk a különféle Volvók, akkor határozottan lehetett érezni, hogy a jég sunyin neszez, morog, mozog a lábunk alatt. De megnyugtattak, a jég bő 50 centi vastag, és ha nem állunk 5 méternél közelebb a szomszéd autóhoz, valamint maradunk az ellenőrzött pályán, garantáltan nem leszünk vizesek.

A Volvo emberei nem próbálták meg belénk verni, hogy mit hogyan kell csinálni ha szöges gumival autóznánk tükörjégen – hasztalan is lett volna, hiszen mikor kerülnénk hasonló helyzetbe Magyarországon – hanem pár összeszorított foggal, aktív menetstabilizálóval végigtolt kör után nagyvonalúan eltekintettek attól, hogy továbbra is fegyelmezetten kelljen viselkednünk. Zseniális húzás volt. Menetstabilizáló kikapcs, sport módbekapcs. A többi innentől tiszta élvezet volt, igazi tét nélkül. A kicsúszást nem torolta meg sem gonosz padka, sem bója, se semmi. Ameddig a szem ellát, csak jég, aztán bakarasznyi puha porhó, ahova élmény volt kisodródni.

A mókát bölcsen az XC90-essel kezdtük, 407 lóerős összteljesítménnyel, szolid  2,3 tonnás saját tömeggel. Az Isten is jégen rendetlenkedésre teremtette. Illetve a fenéket. Itt az elektromos összkerékhajtás megízlelése volt a cél, hiszen ebben az autóban a hátsó kerekeket csak villanymotor hajtja. Ha valaki finoman tapossa a gázpedált, akkor “Pure”üzemmódban tisztán villannyal is lehet haladni, tisztán hátsókerék-hajtású autóként. Szépen ment is a dolog, csendben, zölden gurultunk a hómezőn, pedig a jég és a hátsókerekes hajtás nem a legokosabb párosítás. A nagypapás kör után a “Comfort” beállítás következett, még mindig aktív elektronikus felügyelettel.


Néha-néha már meg tudtuk csúsztatni az autót, de ilyenkor az elektronika vért izzadva, kemény kézzel cibálta vissza az autót a biztonságos keretek közé. Mindegy, túlestünk ezen is, míg végre legyintve lemondtak rólunk és hagytak ökörködni. Akkor még nem sejtettük, hogy ennél csak jobb lesz, így boldogan estünk-keltünk a gigászi, túlsúlyos autóval. A szöges gumi amúgy boszorkányság, aszfalton szinte semmi extra zajt nem csap, jégen pedig – épeszű keretek között – valószínűtlenül jól tapad.


Az étlapon a V40 Cross Country következett, a szokásos óvatos kezdőkörökkel. Itt már izgalmasabb volt a vadulós rész, a kormány felől már jött valami visszajelzés is, és jót tett a mókának a sokkal kisebb saját tömeg és a rövidebb tengelytáv is. Ugyan hiába próbáltunk megszabadulni az összes elektronikus segédtől, az autó néha teljesen kiszámíthatatlan pillanatokban elvette a gázt, vagy egyszerűen nem engedett a nyomatékból a kerekek felé semmit.


Mindenesetre ezzel már voltak a kormány mögül szépnek gondolt mozdulataink. A sort a V90 CC zárta, ami az egész brigád legkiszámíthatóbb, legkezesebb darabja. Ugyan nehezebb volt megindítani, mint a kistestvért, viszont ha megcsúszott, onnan stabilan tartotta a magát, csak a gázzal kellett játszani. Teljesen természetellenes irányokban haladva róttuk a köröket, miközben azon tűnődtünk, kinek a veséjét kéne felajánlani, hogy pár napig még tolhassuk ezt a programot. Ami meglepően fárasztó, néhány menet után muszáj cserélni, mert egyre többet ront az ember a nonstop, minden érzékszervvel az útra figyeléstől. De megunhatatlan, férfiasnak tűnő játék ez, könnyű rákapni és a legrosszabb benne, hogy néha már el is hisszük, hogy az történik az autóval, amit mi akarunk.


A V40-eshez hasonlóan itt is előjöttek a parajelenségek, néha azért csak beleszólt az elektronika a randalírozásba, illetve a rendszer által látszólag random módon befeszített biztonsági öv is okozott párszor meglepetést.

Forrás: vezess.hu

Adatkezelési tájékoztató

© 1989-2018 Duna Autó Zrt. Minden jog fenntartva.
Az adatok tájékoztató jellegűek, az előzetes bejelentés nélküli változtatás jogát fenntartjuk!