0
Újra az Autóváros palettáján a Renault és Dacia! Renault, Duna Autó zrt - Duna Autó Zrt.
 
Tisztelt Ügyfeleink! Augusztusban szombatonként szalonjaink zárva tartanak. Megértésüket köszönjük!

Újra az Autóváros palettáján a Renault és Dacia!

A szakmai partnereink, a Renault Hungária Kft. és a sajtó munkatársainak jelenlétében, ünnepélyes megnyitó keretén belül megnyitotta kapuit a vadonatúj Renault-Dacia szalonunk.


Rendezvényünk alaphangulatát a Renault Zoe- val érkező Wachtler Tamás, a Renault Magyarország igazgatója és Grzegorz Zalewski, a Közép-Kelet európai regionális igazgató adták meg. Beszédükben kitértek arra a fontos tényre, hogy akár Lengyelországból is érkezhettek volna, hiszen a ZOE egyetlen töltéssel 400 kilométert tud megtenni.



Ormos István vezérigazgató úr megnyitó beszédét követően, ünnepélyes szalagátvágás következett. Hivatalosan is Magyarország legszélesebb palettájával rendelkező autókereskedésévé váltunk, hisz a Renault, Dacia szalon megnyitásával 15-re emelkedett az Autóvárosban elérhető márkák száma.



A jó hangulatról Gáspár Laci gondoskodott.




Állófogadásunk keretén belül, finomabbnál-finomabb falatokat kóstoltunk meg.



Köszönjük szépen minden résztvevőnek, hogy részvételükkel emelték az est fényét!
Adatkezelési tájékoztató

© 1989-2018 Duna Autó Zrt. Minden jog fenntartva.
Az adatok tájékoztató jellegűek, az előzetes bejelentés nélküli változtatás jogát fenntartjuk!